Páncélozott szállító harcjárműveket és önjáró lövegeket is adnak a lengyelek az ukránoknak
A lengyel kormányfő és az ukrán elnök találkozóján szó esett Ukrajna háború utáni újjáépítéséről is, amiben lengyel cégek is részt vennének.
A lengyel kormányfő és az ukrán elnök találkozóján szó esett Ukrajna háború utáni újjáépítéséről is, amiben lengyel cégek is részt vennének.
Az UEFA frissen újraválasztott elnöke szerint legalábbis nehéz elképzelni, hogy az ukrajnai háború lezárásáig orosz klubok játszhassanak a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa-ligában.
A lengyel Iga Swiatek szerint a sportágnak többet kellett volna tennie, hogy jelezze, ellenzi a háborút.
A Kreml szóvivője szerint a NATO az, amely Oroszország felé terjeszkedik, nem pedig Oroszország viszi katonai infrastruktúráját a NATO határai felé.
Kosztroma kiváló helyszín, ha az ukrajnai háború oroszországi hatásait keressük. Ez a város ad otthont ugyanis egy híres ezrednek, amely az Ukrajna elleni harcok minden fontosabb csatájában a frontvonalban volt.
Úgy tűnik, ebben a kérdésben tárgyalna az ukrán vezetés Putyinnal.
Az ukrán vezérkar közlése szerint az oroszok sikertelenül támadtak két donyecki települést is.
Az Európai Bizottság elnöke április 5-7. között Emmanuel Macron francia elnökkel együtt Kínában tartózkodik, hogy magas szintű egyeztetéseket folytasson a kínai államfővel és más magas rangú kínai tisztségviselőkkel.
Németország az ukrajnai invázió óta jelentősen csökkentette orosz gázimportját és a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a jövőben nem szándékozik azt ismét növelni. A háttérben történt lépések viszont arra utalnak, hogy fenntartanák az Északi Áramlat háború utáni újraindításának lehetőségét. Moszkva közben Kína felé kacsingat.
Így a katolikus és az ortodox ünnepen sem lennének támadások.
Ez az első negyedéves adat, de közelíti az egész évre tervezettet. Megcsappantak az energiabevételek, miközben rengeteg pénz megy el a háborúzásra.
A Pentagon nyomoz a közösségi médiában megjelent, szigorúan titkos minősítésű iratok miatt, amelyek az oroszokhoz is eljutottak.
Az orosz erők tüzérséggel lőtték a dél-ukrajnai Herszon megyét, eltaláltak egy lakóházat Sztanyiszlav településen, a támadásban megsérült egy harmincéves nő, egy tízéves kislány és egy hároméves kisfiú – közölte pénteken a megye kormányzói hivatala.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte: kizárólag az orosz érdekek figyelembe vételével lenne elképzelhető bármiféle „béketárgyalás”.
A pilótának a becsapódás előtt sikerült katapultálnia.
A két egyházfő a béke fontosságát hangsúlyozta, de nem csak a kormánykommunikációból ismert panelekkel.
Az amerikai külügyminiszter igazságos békét akar, de egyelőre szerinte Oroszország nincs kész a konstruktív tárgyalásokra.
Evan Gershkovich és lapja továbbra is cáfolják, hogy a férfi valaha is kémkedett volna.
Az ukrán védelmi minisztérium szerint a Fehéroroszországgal és Oroszországgal közös határ mentén lévő védelmi vonalak és állások megerősítésén dolgoznak.
A Pentagon után újabb amerikai minisztériumi vizsgálat igyekszik kideríteni, miként kerülhettek nyilvánosságra az amerikai terveket tartalmazó, az ukrajnai háborúval kapcsolatos titkos iratok, amelyek aztán az oroszokhoz is eljutottak. A papírokban magyar vonatkozású információk is vannak.